Szakkollégiumok Napja 2025

2025. április 10-én került megrendezésre az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Kollégiumának BOSCH termében a már hagyományosnak számító ÓE Szakkollégiumok Napja. Az esemény nagy érdeklődést váltott ki, sok hallgató és szakmai érdeklődő látogatott el az izgalmas előadásokra és programokra.

A rendezvény egy rövid megnyitóval vette kezdetét, melyet követően az ÓE szakkollégiumai tartottak bemutatkozót. A hallgatók érdekes betekintést nyerhettek az egyetemi szakkollégiumok tevékenységeibe, projektjeibe és közösségi életébe.

Ezután következett a nap egyik kiemelt előadása, amely „Mi és az MI – mesterséges intelligencia a szakmák tükrében” címmel foglalta össze, hogyan formálja át az MI a különböző szakterületeket.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara workshopja, a „Kódolt jövő – Hallgatók és vállalkozók párbeszéde az MI korában” is nagy sikert aratott. Az interaktív beszélgetés során a résztvevők értékes párbeszédet folytattak az MI technológiák jövőbeli kihívásairól és lehetőségeiről.

Az estét tombolahúzás, pizza vacsora és kellemes hangulatú networking zárta. A résztvevők szerint az esemény kiváló lehetőséget nyújtott kapcsolatok építésére és a szakmai tudás bővítésére, mindez remek hangulatban és nagy érdeklődés mellett zajlott le.

SACI 2024 konferencia részvétel

A Robottechnikai Szakkollégium bemutatóin már sokszor szerepelt inverz inga demonstrációs eszköz mivolta mellett hasznosítható egy olyan kísérleti eszközként, próbapadként is, amely alkalmas új típusú szabályzóalgoritmusok kipróbálására és működésük hatékonyságának mérésére. Az ebben a témában írt „Experiments with a One Parameter Computed Torque Position Control Method Using a PLC and a Simple Linear Actuator” c. tanulmány eredményeit, amelynek szerzői Varga Árpád ROSZ elnök, Fricz János és Braun Zoltán MSc hallgatók, ROSZ tagok, Varga Árpád ismertette a SACI 2024 nemzetközi tudományos konferencia keretében május 25-én Temesváron.

Bosch CU.BE Budapest innovációs élményközpont látogatás regisztráció

Szeretnéd meglátogatni a Bosch egyedülálló Budapesti élményközpontját, ahol interaktív és játékos módon ismerkedhetsz meg a legújabb innovatív gyártási technológiákkal és megoldásokkal? Akkor látogasd meg a CU.BE-ot Robottechnikai Szakkollégiummal közösen!

A CU.BE-ról bővebben:

https://www.boschrexroth.com/hu/hu/cu-be-budapest/

A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztráció, részletek:

https://forms.gle/RJBFgfgXj2M6VStLA

Would you like to visit Bosch’s unique Budapest Experience Centre, where you can learn about the latest innovative manufacturing technologies and solutions in an interactive and playful way? Then visit CU.BE together with the Robotics Students Association!

More about CU.BE:

https://www.boschrexroth.com/hu/hu/cu-be-budapest/

The programme is free of charge but registration is required, and CU.BE staff can provide guided tours for up to 12 participants, details, registration:

https://forms.gle/RJBFgfgXj2M6VStLA

2024. május 16-án a Robottechnikai Szakkollégium szervezésében a hallgatók Bosch CU.BE Budapest innovatív élményközpontban tehettek látogatást, a színvonalas túravezetésért köszönet illeti Juhász Bálintot!

Balluff Elektronika Kft. gyárlátogatás

Szeretnéd megtudni, hogyan készülnek a szenzorok és hogyan tesztelik őket? Akkor csatlakozz az OE Robottechnika Szakollégium csapatához 2024. április 23.-án kedd délután a Balluf veszprémi üzemének meglátogatásához! 

A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az üzembe való kiutazáshoz ingyenes buszos szállítást biztosítunk. Maximum 18 hallgató szállítását tudjuk megoldani, a helyek feltöltése a regisztráció sorrendjében történik.

Dátum: Április 23., kedd

Időpont: Gyülekező: 11:45,  1082 Budapest, Horváth Mihály tér (Tavaszmezei telephely, a templom mellől), indulás várhatóan 12:00, érkezés a Balluf Veszprémi üzemébe 13:30-14:00 között,  visszaérkezés a Horváth Mihály térre: várhatóan 17:30-18:00 között.

Helyszín: 8200 Veszprém, Pápai út 55, Balluf Elektronika Kft. épülete

Tervezett program, megtekintett munkaállomások: 

Kutatás és fejlesztés – bevezetés a fejlesztési tevékenységünkbe, betekintés egy fejlesztő mindennapjaiba

SMT gyártás – felületre szerelt nyomtatott huzalozású áramköri lapok összeszerelési folyamata, Siemens összeszerelő gépek, Reflow kemencék, automatikus optikai ellenőrzés, automatikus tesztrendszerek áramkörön belüli és funkcionális teszteléshez.

Közelségérzékelők gyártása – tekercselőgép, automata gyantafeltöltő gépek, forrasztó- és szerelőrobotok.

Hálózati eszközök gyártása – csatlakozótüskék elhelyező gép, szelektív hullámforrasztó gép, ultrahangos hegesztés, automatizált funkciótesztelés.

Regisztráció:

https://forms.gle/FzTKjqeF3WK6HKXy5

Szakkollégiumok napja 2024.04.03.

2024. április 3-án délután a Szakkollégiumok Napja rendezvényen a Robottechnikai Szakkollégium a Bécsi úti campus aulájában bemutató standdal várta az érdeklődőket. Ezzel párhuzamosan a Dr. Botos Barbarával (klímaügyekért és klímadiplomáciáért felelős utazó nagykövettel) folytatott kerekasztal-beszélgetésen többek között Fricz János és Braun Zoltán MSc hallgatók, ROSZ tagok is feltehették kérdésiket a meghívott előadónak.

Bejczy Antal Intelligens Robotikai Központ látogatás 2024.03.25

2024. március 25.-én a Robottechnikai Szakkollégium szervezésében az „Automation II” tárgy hallgatói kihelyezett laborfoglalkozáson vehettek részt az Óbudai Egyetem Bejczy Antal Intelligens Robottechnikai Központban, ahol többek között kipróbálhatták a da Vinci sebészmanipulátort, irányíthatták a központ robotkutyáját és idegenvezető-segítő humanoid robot-asszisztensét, valamint megtudhatták azt is, hogyan segíthetnek a robotok az emberi szövetminták gyors válogatásában és katalogizálásában. A színvonalas idegenvezetésért és bemutatóért köszönet illeti a Bejczy Antal Intelligens Robottechnikai Központ valamennyi kutatóját és dolgozóját!